gabfod 2011.02.04. 20:05

Mint az oviban

Vannak gyerekek, akik már óvodás koruk előtt is szívesen hagynak nyomot ovisoknak való foglalkoztatókban. Gyűjtöttem néhány olyan füzetlapot, amelyeken már a legkisebbek is ügyeskedhetnek. Mi is kipróbáltuk őket, és a kisfiam (2 éves 3 hónapos) élvezettel és sikerrel játszik óvodásdit. :)

Katt ide: http://indafoto.hu/gabfod/mint_az_oviban

gabfod 2010.09.30. 14:04

Levélképek

Ma gyűjtöttünk egy kis vödörnyi levelet, és már préselődnek is. Egy hét múlva nekiláthatunk az alkotásnak, addig is satírozgatunk zsírkrétával. Az internetről gyűjtöttem néhány ötletet levélképek készítéséhez. Ide kattintva megnézhetitek őket.

Újságpapír minden háztartásban található.  Még mielőtt a konténerbe dobnánk, vagy a papírgyűjtő-társadalom fennmaradt tagjainak adnánk, játsszunk vele egy kicsit! A következő játékok nem kerülnek egy fillérbe sem, mégis nagyon szórakoztatóak, és az egyensúlyérzéket, koncentrációt is fejlesztik.

 

Pingvinek a jégtáblákon

Borítsunk a padlóra annyi széthajtott újságpapírt, ahány játékosunk van! Mindenki álljon rá egy papírra! Az újságívek a jégtáblák, a gyerekek a pingvinek. Kezdetnek jó egyensúlyozó gyakorlat, ha a kis pingvinek jégtábláról jégtáblára haladnak. Vigyázat, csúszik!

Bemelegítés után mindenki válasszon egy táblát! Kell egy vezérpingvin – nagyobb gyerek vagy felnőtt -, akinek az utasításait követik a többiek. Az utasítások kapcsolódhatnak a pingvinek életéhez, például: viharos szél fúj, és a pingvinek ide-oda billegnek a jégtáblán. Vagy éhesek, ezért halat akarnak fogni (lehajolnak, és a kezükkel úgy tesznek, mintha hal után kapnának). Vagy nedves lett a tolluk, ezért megrázzák magukat. Vagy jön egy fóka, akit el akarnak ijeszteni (fújnak és kiabálnak) stb..

Időközben kisütött a nap, a jégtáblák olvadoznak, egyre kisebbek lesznek (félbe hajtjuk az újságpapírt, így folytatjuk a játékot). Lehet kieséssel is játszani: aki lelép a jégtábláról, kiesik (vagyis be: a vízbe J).

 

„Kezes-lábas”

Most is csak újságpapírra van szükségünk, meg ügyes mezítlábakra. A következő feladatokat a lábügyesség fejlesztésére gyakorolhatjuk:

  •  a papírt lábbal felemelni, és valahol máshol letenni
  •   lábbal összegyűrni, majd szintén lábbal kisimítani
  •  lábbal apró darabokra tépni, és a fecniket szintén lábbal bedobálni egy papírkosárba
  • zenére lábbal körbeadogatni, ha leáll a zene, irányt váltani 

 

 

Zöld burokban születtem,

mikor aztán nagy lettem,

a zöld burok kifeslett,

és az úrfi kiesett.

 

 

 

A legegyszerűbb és semmiféle szülői kreativitást nem igénylő játék, ha hagyjuk, hogy a gyerekek maguk kísérletezzenek a gesztenyével, megtapogathassák, pakolgathassák, guríthassák, doboljanak vele. Vigyázzunk, hogy ne vegyék a szájukba!


Tegyünk jó sok gesztenyét egy vödörbe vagy mély tálba, és rejtsünk közéjük egy apró tárgyat pl. üveggolyót, csengettyűt, gombot stb.! Csukott szemmel kell megkeresni az elrejtett kincset. Versenyre is mehet.


Célba dobálás: Ehhez a játékhoz szükségetek van egy üres dobozra vagy kosárra. A játék résztvevői kapnak 10-10 gesztenyét, és egy vonal mögé állnak. Aki többet beledob a dobozba vagy kosárba, az a gesztenyekirály.


Sorversenyt is rendezhetünk gesztenyegurításból.


Mindent vagy semmit: Ezt a játékot két játékos vagy két csapat játszhatja. A játékterületet válasszuk ketté egy vonallal vagy bottal! Mindkét oldalra tegyünk le 10-10 gesztenyét. Dobókockával felváltva dobnak az ellenfelek. Amennyit dobnak, annyi gesztenyét vehetnek el a másik térfélről, és ezeket letehetik a saját oldalra. Az nyer, akinek az oldalára átkerül az összes gesztenye.


Gesztenyeszámláló: Ezt a játékot legalább ketten játsszák. Szükségünk van egy dobókockára, egy nagy újságpapírra vagy csomagolópapírra és kb. 20-30 gesztenyére. Terítsük le a papírt, tegyük rá kör alakban a gesztenyéket, majd egyesével rajzoljuk körbe őket! Jelöljünk ki egy startgesztenyét! A játékosok felváltva dobnak a dobókockával. A starttól indul a játék. Mindig annyiadik gesztenyét veszi fel a játékos, ahányat dobott a kockával. A számolás mindig az utoljára felvett gesztenyétől folytatódik, az üres helyeket is bele kell számolni. Segít, ha a lépegetéshez használunk egy másik gesztenyét vagy valamilyen egyéb termést, követ stb. Jó idő esetén szabadban is játszhatjuk, ilyenkor nem kell újságpapír, csak kréta. Ha elfogytak a gesztenyék, vagy meguntuk a számolgatást J, vége a játéknak. Az nyer, akinél a legtöbb gesztenye van.


A következő játékhoz viszonylag nagy tér szükséges. Kell még kb. 10 darab gesztenye és legalább két játékos. Helyezzük a padlóra egyesével a gesztenyéket egymástól kb. 2 méter távolságra! Az egyik játékos menjen ki a teremből, a többiek pedig jelöljenek ki egy gesztenyét! Ezt kell megtalálni a visszatért játékosnak a többiek utasítása alapján (hideg-langyos-meleg-forró).  


Gesztenyepiramis: Mindenki kap egy bizonyos számú gesztenyét, összesen kb. 30-40 darabot érdemes szétosztani a játékosok közt. Középre tegyünk egy lapos tányért vagy tálcát! A játékosok felváltva tesznek egy-egy gesztenyét a tányérra, a rajta lévő gesztenyekupac tetejére is lehet pakolni. Ha leesik egy gesztenye a tányérról, fel kell vennie annak, akinél leesett. Az nyer, akinek legelőször elfogy a gesztenyéje, vagy akinél a legkevesebb marad. 

Először is tisztázzuk, mit értünk vizuális érzékelés alatt: formák, színek, különböző méretek, távolságok, mozgások és struktúrák érzékelését. Ez is éppolyan fontos fejlesztendő terület, mint például a mozgás vagy a beszéd.

A következő játékos feladatokat óvodás korú gyerekkel végezhetjük.

 

Rész-egész memóriakártya (4 éves kortól)

Fogjunk két egyforma reklámújságot, és vágjunk ki belőle képeket, mindegyikből ugyanazokat! Kérjük meg gyermekünket, hogy válassza ki a neki tetszőket! Legyen legalább 10 képpárunk! A képpár egyikéből vágjunk le egy darabot, kb. ¼ részét! Ragasszuk a képeket kis karton- vagy rajzlapdarabokra! Játszhatunk velük a memóriajáték szabályai szerint, de kisebb gyerekekkel  keresgethetjük egyszerűen csak a párokat is.

 

Figyeld meg pontosan! (5 éves kortól)

Válasszunk egy szép nagy, részletgazdag képet, amit 2-3 percig nézhetnek a gyerekek. Aztán fordítsuk meg a képet, ők pedig próbáljanak minél több részletet felidézni. Mehet versenyre is!

 

Kalózok olimpiája ( 6 éves kortól)

Rendezzük gyerekcsoporttal versenyt, amelyben a feladatokat fél szemmel kell megoldaniuk. Aki az egyes fordulókban a leggyorsabb és legügyesebb, az kapja a legtöbb pontot. Szükségünk lesz annyi szemtakaróra/kendőre, ahány játékosunk van. A feladatok során mindig váltogassuk a letakart szemet!

Néhány lehetséges “egyszemes” feladat:

  • gyöngyfűzés
  • kirakós
  • víztöltés egyik pohárból a másikba
  • egyszerű formák (pl. kör, szív, négyzet…) kiszínezése
  • építőkockákból torony építése
  • cipőfűző befűzése stb.

  

gabfod 2010.07.25. 22:23

Kúszóka-mászóka

Örökmozgóinkkal két dolgot tehetünk esős időben. Vagy vesszük az esőkabátot és a gumicsizmát vállalva a szakadó eső minden „szépségét”, vagy olyan benti játékot eszelünk ki, amelyben levezethetik energiájukat.

Nem kell egész nap szobafogócskázni, ugrálni vagy táncolni, építhetünk egy jó hosszú akadálypályát is, amin végigkúszhat-mászhat. Akadálynak minden megteszi, amire fel lehet lépni vagy mászni, ami alatt át lehet bújni: sámli, szék, játéktároló láda, párna, mászóalagút, dohányzóasztal, etetőszék, szobacsúszda stb. Persze a testi épségre nagyon vigyázzunk, jól párnázzuk körbe a veszélyesebb állomásokat!

Az egészet megspékelhetjük egy kis extra feladattal is: Juttasson el valamit a starttól a célig! Például tehetünk a kiinduló ponthoz egy kosarat sapkákkal, ezeket kell egyesével felvéve eljuttatni a végállomásig, és ott ráadnia babákra, plüssfigurákra vagy még mókásabb, ha anyára vagy apára. A nagyobbak a kezükben is vihetnek valamit, például szivacskirakók darabjait, amelyeket a pálya végén be kell illeszteniük a helyükre. De kitalálhatunk egy kerettörténetet is a játékhoz, például az árvíz elöntötte az állatkertet, és neki kell kimentenie az állatokat átmászva az akadályokon.

Számtalan ötlettel színezhetjük ezt az egyensúlyérzéket és ügyességet fejlesztő játékot, a lényeg, hogy szórakoztató és fárasztó legyen.

A következő két játékot egy német oldalon találtam, ahol még rengeteg jó ötlet olvasható. Nekem az alábbiak tetszenek  legjobban:

Lufitenisz

Kartonból kivágunk egy kb. 30 cm átmérőjű kört. Fogjunk egy papírtörlő-gurigát, és vágjunk rajta két egymással szemben lévő kb. 5 cm-es sliccet! Ebbe a résbe dugjuk bele a kör alakú kartondarabot, majd ragasztószalaggal erősítsük rá! Ezután tetszés szerint díszíthető. Már csak egy felfújt  lufi kell hozzá, és indulhat a lufitenisz.

Zenedoboz

Fogjunk egy cipősdobozt, amelynek egymással szemben lévő oldalaiba kis lyukakat vágunk (ollóval kibökhetjük). Fűzzünk az egymással szemben lévő lyukakba gumidarabokat. Lehet többfélét is, vagy ha egyféle van otthon, variáljuk a feszességét (a lazább mélyebb, a feszesebb magasabb hangot ad). Kész a pengetős hangszerünk, szóljon a muzsika!

A játékokat bemutató fotókat itt nézheted meg:

 http://www.kleinkind-online.de/seiten/bastelideen/index.htm

Az interneten rengeteg kinyomtatható színezőt találhatunk. Talán a legkisebbek szüleinek nehezebb a dolguk, ha ilyen irányban kutatgatnak.

A következő oldalakon bukkantam rá már 2 éveseknek is ajánlott kifestőkre:

 http://picasaweb.google.com/juillet61/50SzinezoKicsiknek#

http://www.kinder-malvorlagen.com/zum-ausmalen/vorlagen-verschiedenes.php

http://www.kleinkind-online.de/seiten/ausmalbilder/index.htm

gabfod 2010.06.29. 22:48

Útravaló

 

 Ilyenkor nyáron sok család útra kel, hogy meglátogassák a távoli rokonokat vagy nagy nyaralást csapjanak. Viszont a legtöbb gyerek nehezen viseli a hosszú utazást, az egy helyben ücsörgést. Ilyenkor érdemes kipróbálni néhány szórakoztató játékot, amelyekhez még eszköz sem szükséges. Sokak által ismert a szólánc vagy a barkochba, de ha ezeket már unjuk, újakat is be lehet vetni.

 

2 éves kortól

Ujj-színház

Fordítsuk egymás felé a két tenyerünket, majd érintsük össze a bal és jobb kezünk 3-3 (mutató, középső és gyűrűs) ujjának hegyét. Kész a színház kupolája. A két kisujjat hajtsuk le, és csúsztassuk egymásra, ezzel vízszintesen lezárjuk a háromszöget.  A két hüvelykujj a két színész. Kezdődhet az előadás!

 

3 éves kortól

Kívánságműsor

Kijelölünk egy mindenki által jól ismert dalt, majd mindenki kiválaszthatja, hogy kitől milyen előadásban szeretné hallani, például apától szopránban, anyától lassítva, tesótól kacagva …

 

4 éves kortól

Szógyűjtés

Felváltva nevezzenek meg a játékosok olyan összetett szavakat, amelyeknek elő- vagy utótagja egy bizonyos szó, például autó – sportautó, autóbusz, rendőrautó, versenyautó, autószerelő… Aki többet tud, az nyer.

 

Tanúvallomás

Az egyik játékos a gyanúsított. Mindenki alaposan szemügyre veszi, és igyekszik rajta minden részletet megjegyezni. Majd szemeket becsukni! A gyanúsított megváltoztat a külsején egy látható apró részletet, például a füle mögé tűri a haját, valamit a kezébe vesz … Szemeket kinyitni! Ki volt a legalaposabb megfigyelő?

 

Olvasás tenyérből

Az egyik játékos becsukja a szemét, és felfelé fordítja az egyik tenyerét. A másik rajzol  vagy – nagyobb gyerekek esetében - ír bele valamit (pl. csillag, nap, betű, szám). Ki tudja elolvasni, mi van a tenyerébe írva?

 

5 éves kortól

Mesevariációk

Anya vagy apa mond egy mesét, ami jól ismert a családban, ám bizonyos részleteket megváltoztat (például Hófehérke körtébe harapott). A szemfüles gyerekek pedig kijavítják.

 

Szájról olvasás

Ettől biztosan elhallgatnak! Az egyik játékos hang nélkül eltátog egy szót, a másiknak le kell olvasni a szájáról, hogy mit mondott.


gabfod 2010.06.24. 14:01

Ez állati!

Állatkert-látogatás után jó kis játékok a következők:

Elszabadult állatok 1

Rejtsük el gyermekünk plüssállatkáit a lakás különböző pontjain! Majd jöhet egy rövid történet arról, hogy megszöktek az állatok az állatkertből / tanyáról / udvarból, és neki kell visszaterelni őket a helyükre! Használhat a befogáshoz babakocsit, dömpert, ládát stb., amiben visszaszállíthatja a szökevényeket a helyükre, a gyerekszobába.

Elszabadult állatok 2

Az előző játék “kétdimenziós” változata szerint vágjunk ki újságból képeket az állatkertben látott állatokról és egyéb képeket (pl. mesefigurákról, emberekről, nagyobb gyerekek esetében az állatkertben nem látott állatokról stb.)! Nevezzünk ki egy cipősdobozt állatkertnek, vagy építsünk egyet építőkockákból vagy kartondobozból, vagy fogjunk egy nagy ív újságpapírt, amire ragaszhatunk!  Válogassuk ki közösen az oda illő állatokat! Beszéljük meg, hogy milyen hangot adnak, mit esznek, milyen színűek, mit csináltak stb.!

 

A kerti munka a gyermekek esetében is fejlesztően hat az izomzatra, kézügyességre, szem-kéz koordinációra és az érzékelésre. Mindenekelőtt azonban jó kis móka!

A következő kerti tevékenységekben ők is nyugodtan részt vehetnek:

 

1 éves kortól: viráglocsolás kis kannával vagy műanyag flakonnal (még nagyobb az élvezet, ha a vizet maguk meríthetik egy vödörből vagy a pancsoló medencéjükből) Vigyázat! Csak szülői felügyelettel!

Másfél éves kortól: (lenyírt) fű és (lehullott) levél gyűjtése kézzel vagy játékgereblyével, kis lapáttal vödörbe vagy kis talicskába

3 éves kortól: gyomlálás - Előbb is el lehet kezdeni, csak valószínűleg sok egyéb hasznos növényt is a gaz sorsára juttat.

Nagy kedvcsináló, és számos dolgot megtanulhat a kisgyermek, ha kijelölünk neki egy területet, ami az ő kis kertje lehet. Vethet, ültethet bele. Legyünk körültekintőek a növények kiválasztását illetően, nézzünk utána, nem mérgezőek-e!

A játékboltokban számos kerti eszköz (ásó, kapa, gereblye, fűnyíró, talicska…) gyerekeknek készült műanyag vagy fa változata kapható.

  


Kesztyű csengettyűkkel

Varrjunk egy kimustrált 5 ujjas kesztyű ujjvégeire apró csengettyűket! Az ujjakra rajzolhatunk szemet, szájat és színes fonalból hajat is varrhatunk rá. Klassz és egyszerűen elkészíthető kis ujjbábok.

Huzavona

Fektessük a gyerkőcöt egy vastag takaróra, és húzzuk végig a lakáson (portörlés helyett)!

Pancsoló télen-nyáron

Fújjuk fel a kerti gyerekmedencét, és töltsük meg lufival, szerpentinnel, újságpapírral (amit szét lehet tépkedni) vagy egyéb különböző papírokkal (pl. csomagolópapírral)! Ősszel gyűjthetünk bele gesztenyét vagy falevelet. Aztán nyáron rendeltetésének megfelelően mehet a pancsolás elmerülő és a vízen fennmaradó tárgyak társaságában.

Töltögetős

Tegyünk a gyerek keze ügyébe különböző dobozokat, poharakat, flakonokat, amelyekbe töltsünk homokot, kavicsot, vizet stb.! Mutassuk meg, hogyan lehet áttölteni egyik edényből a másikba a tartalmukat!

 
                          Tömködős

 

Vágjunk cipős doboz oldalaiba különböző alakú réseket, lyukakat! Adjunk a gyereknek dugót, építőkockát, vastag papírdarabot, gombot, cérnagombolyagot stb., hogy bedughassa őket a nyílásokon!

Tapizsákok

 Készítsünk babzsákhoz hasonló eszközöket a gyermek szórakoztatására, amelyeket megtölthetjük vattával, rizzsel, borsóval, kukoricával, gesztenyével, csengettyűkkel, golyókkal, kaviccsal stb.!

Tapikígyó

Különböző anyagdarabokból varrjunk egy hosszú kígyót! A tömőanyagot is variálhatjuk, mint a tapizsák esetében. Az egyes szakaszokat levarrással különíthetjük el.

Simogatós

A bőrérzékelést fejleszti, ha különböző erre alkalmas tárggyal simogatjuk, csiklandozzuk a gyermekünket, például madártollal, egy puha kendővel, ecsettel, vattával stb. Jó masszírozó a sünilabda.

Saját készítésű festék

400 ml vizet és 100 ml keményítőt 5-10 percig folyamatos kevergetés mellett felforralunk. Ha nagyon sűrű, adunk hozzá még egy kis vizet. Ételfestékkel vagy növényi nedvekkel színezhető.

Tépni és ragasztani

Tépessünk szét a gyerekekkel különböző színes papírokat, például újságpapírt, csomagolópapírt, színespapírt stb. Készítsünk lisztből és vízből sűrű ragasztót, amivel felragaszthatják a fecniket egy nagyobb papírra, és elkészíthetik egyedi műalkotásukat.

 

Ha van még ötleted, itt megoszthatod másokkal.

  

gabfod 2010.06.22. 22:21

Vízicsibéknek

A te gyereked is imád pancsolni? Íme 3 játék vízicsibéknek:

A nagy ho-ho-ho
Ha a gyermek már biztosan áll a lábán, játszhatjuk  vele a pancsolóban a következőt: Vágjunk ki papírból halacskákat, majd dugjuk őket egy lezárható átlátszó műanyag flakonba! Kössünk a flakonra egy madzagot, és húzzuk a gyerek előtt! Próbálja meg elkapni a halrajt!
(1,5 éves kortól)

Vízrajz
Rajzoljunk öntözőkannával! A rózsáján át a száraz betonra csorgatott vízzel alkothatnak a gyerekek.
(3 éves kortól)
 
 
Játékmentés
Kigyulladt a játékbolt! A tűzoltás után minden vízben áll, a játékokat ki kell hozni a boltból. Tegyünk néhány vízálló játékot a medencébe! A kis segítőknek utasítás szerinti sorrendben kell kimenekíteniük a tárgyakat. Nagyobbakat versenyeztethetünk is.

(3 éves kortól) 

süti beállítások módosítása