Az egyre gyakrabban belinkelt tévézés ellenes cikkek váltották ki belőlem legújabb bejegyzésemet.

Nekünk van tévénk, és nézzük is, néhanapján nem is keveset. Valahogy mégsem érzem azt, hogy ezzel visszafogom a gyerekeimet a fejlődésben.

Alapból nem vagyok híve a szélsőségeknek, a teljes megvonásnak, sokkal inkább a mértékletesség kialakításának és a kritikus gondolkodás megtanításának.

Olvasgattam a témáról ezt-azt, és valóban nehéz a szülőnek okosan dönteni. Ez is olyan „mindenki másképp csinálja” dolog.

Mi így csináljuk:

• A napirendbe beépítve, mindig ugyanabban az időben.
• Elmagyarázva, hogy a túl sok tévézéstől elbutulunk.
• Szülői felügyelet és aktív jelenlét mellett, ha lehet, összebújva (Apa ölében szeretnek legjobban mesét nézni), de kérdezve, kommentálva, magyarázva, kritizálva mindenképp.
• Közben gyakran kimozdulva a kucorgásból (gimnasztikai labdán vagy a fotel támláján egyensúlyozva, hintalovazva, zenés részekre táncolva).
• A játéktevékenységbe átültetve (szerepjátékok, bábkészítés és bábozás, mesefigurás színezők…).
• Nyelvtanulás céljából.
• Elmagyarázva, hogy a reklámokkal a nénik meg a bácsik a sok pénz reményében bizony gyakran be akarnak csapni bennünket.
• Többnyire gyerekeknek szóló ismeretterjesztő jellegű műsort választva.
• Nem kiszorítva az olvasást, kézműveskedést, levegőzést, játszóterezést...

Na, jó, néha bébiszitter.

Ja, és van egy ismerősöm, aki a gyerekének 2 évestől 3 éves koráig minden délelőtt néhány órára (!) bekapcsolta a mesét, hogy ne essen baja, amíg az anyuka elvégzi a házimunkát. A fiú már tizenéves, kitűnő tanuló, nem számolászavaros, vannak barátai és sportol is, ja és nem agresszív őrült. Szóval van ilyen is. (Bár...)

1. Mutassuk ki gyermekünknek, hogy hiszünk benne! Támogassuk a szokványostól eltérő ötleteit! Ne javítgassuk folyamatosan, ha valamit nem a hétköznapi módon nevez meg vagy használ!
2. Dicsérjük meg, ha valami értékes, egyedi dolgot tett!
3. Legyünk hozzá őszinték! Az egyértelmű dolgokért osztogatott, túlzásba vitt dicséret elbizonytalaníthatja, egyáltalán nem motiválja.
4. Fontos, hogy mindig önmagához, saját adottságaihoz viszonyítsuk próbálkozásait, tetteit. Soha ne hasonlítgassuk másokhoz!
5. Ha valamilyen problémát kell megoldania, igyekezzünk háttérben maradni, hadd találja meg egyedül a megoldást! Ha segítséget kér, bátorítsuk, mutassunk neki alternatívákat!
6. Néha hagyjuk egy kicsit unatkozni! Hadd lássuk, mihez kezd egyedül!
7. Ne erőltessük rá minden áron akaratunkat!
8. „A szülő a gyermek elsődleges példaképe” elv alapján éljük ki bátran kreativitásunkat! Ne féljünk szokatlan helyzeteket előidézni! Változzunk át például varázslóvá, és pálcánkkal varázsoljunk gyermekünkbe kedvet a rendrakáshoz! Bújjunk különböző figurák bőrébe, színészkedjünk! 

Hogy mennyire vagy kreatív, megtudhatod a kövekező grafotesztből: http://grafodor.blog.hu/2010/04/23/kreativ_vagy

A megfelelő viselkedés kialakításában is fontos szerepe van a játéknak. A következő módszer Noel Swanson: Hogyan neveljük jó gyereket? című könyvében olvasható (ami egyébként a szuperdadus sorozatok alapja).

Ha a gyereket bizonyos rövid feladatok elvégzésekor (pl. öltözködés) gyakran nyaggatni kell, érdemes előhúzni a tarsolyunkból egy-egy szórakoztató sürgető játékot. Versenyeztessük például az idővel, apával, anyával (testvérrel inkább ne!), szomszéddal, képzeletbeli ellenféllel! Próbáljuk meg úgy alakítani a versenyt, hogy éppen ne veszítsen! Olyan célt kell kitűzni, amit biztosan el tud érni, de az sem baj, ha néha-néha veszít. Ilyenkor adjunk valami tréfás büntetést, például jól csiklandozzuk meg!

Gyakori eset, hogy a mindenre kíváncsi kisgyerek nem szeret az utcán célirányosan közlekedni. Ha gyalog megyünk bevásárolni a másfél éves kisfiammal, sokszor előfordul, hogy elkalandoznak a lábacskái, és el-elszökik mellőlem. Ilyenkor a postás bácsival szoktam versenyeztetni (az illető nem tud róla), aki épp akkortájt rója köreit a kerékpárjával. Mivel elég gyakran kapok csomagot, ezt a tényezőt is bevetem. Szóval ezt mondom a kisfiamnak:

-          Versenyezzünk a postás bácsival! Ki ér előbb a házunkhoz? Ha mi nyerünk, a postás bácsi hoz nekünk ajándékot.

Ez lehet egy szórólap is a postaládában vagy levél vagy csomag, bármi, amit ki lehet bontani, meg lehet nézegetni vagy hajtogatni lehet belőle valamit stb. Na, ez mindig bejön, loholhatok a kisfiam után.

A másik trükköm az utcán, hogy kiszemelek egy előttünk haladó gyalogost, és elkezdjük kergetni. Még senki sem vette rossz néven.

Szólj hozzá! Te milyen sürgető trükköket vetsz be? 

·        Ugye te sem szeretnél később azzal bajlódni, hogy hogyan veszed rá csemetédet az olvasásra?  Kisgyermekkorban még könnyen alakítható a könyvekhez való hozzáállás.  Íme 6 tipp az olvasásra szoktatáshoz:

     Mivel a gyermek számára a szülő az elsődleges példa, sokat teszünk a könyvek, az olvasás megszerettetése érdekében, ha mi magunk is sokat olvasunk akár kikapcsolódásként, akár információszerzés céljából.

·          Gyakran kapjon ajándékba könyvet!

·         Tegyük a gyerekkönyveket könnyen elérhető helyre, hogy ne csak a mi segítségünkkel férhessen hozzájuk! Tanítsuk meg neki, hogy kell bánni a könyvvel!

·         Ne zárjuk el a szülők könyveit se a gyermek elől, hadd lapozgassa őket!

·         Ha például használati útmutatót, menetrendet, szakácskönyvet böngészünk, tegyük azt a gyerkőccel együtt, mutassuk meg neki a betűket, olvassuk fel, magyarázzuk el az odaírtakat, kapcsoljunk cselekvést az olvasáshoz!

Varázsoljuk játékossá az olvasásra szoktatást: tegyünk egy telefonkönyvet a játéktelefonja mellé, ha kismotorral indulunk valahová, játék jogosítványt (arcképpel) a zsebébe, recepteket vagy szakácskönyvet a babakonyhához! Javasoljuk, hogy olvasson, meséljen a plüssjátékainak vagy babáinak! 

A könyv megszerettetését érdemes korán elkezdeni. Ne gondoljuk, hogy egy csecsemő nem tud mit kezdeni vele! Hiszen mindenre kíváncsi, ami körülötte van, és különösen szereti a rímelő versikéket, dalokat, színes képeket. Azzal, hogy könyvet adunk a csöpp kezekbe, közösen megnézzük, megtapogatjuk, felfedezzük, mi van benne, rendkívül sokat teszünk nyelvi fejlődéséért.

Az olvasás megkedveltetésének alapja, hogy sokat beszélünk a gyermekhez, később pedig hagyjuk megnyilatkozni, nem fojtjuk belé a szót, és mindig igyekszünk értelmes választ adni kérdéseire (nem rázzuk le). Mikor elkezdi érdekelni a külvilág, ismertessük meg minél több tárgy, élőlény nevével! Bemutatásukkor használjunk jelzőket, jellemezzük minél sokrétűbben a bemutatott dolgot, ismételjük a nevét, kapcsoljunk hozzá mondókát vagy dalt! Például: Nézd, itt egy pöttyös labda! Milyen szép kerek ez a labda! Kéred a labdát? Gurul, gurul a labda, ügyes Peti elkapja… (kitalált dallammal) Így bővül a szókincse, ami élménydúsabbá teszi a könyvekben látottakról való beszélgetést, majd később elősegíti az értő olvasás kialakulását.

Legjobb, ha a könyvvel való foglalkozást megpróbáljuk tudatosan beépíteni a kisgyermek napirendjébe. Mi például a kisfiammal naponta általában 3-szor veszünk (közösen) könyvet a kezünkbe: a reggeli és a délutáni ébredés után, valamint az esti lefekvés előtt. Fontos, hogy ne erőltessük. Figyeljük meg, mikor nyitott az olvasásra! Hagyjuk, hogy ő válasszon könyvet! Tegyük kellemessé ezt az időtöltést, ne szóljon közben a rádió vagy a tévé, vegyük gyermekünket az ölünkbe! Kössünk a könyv történetéhez, képeihez kedvenc mondókákat, dalocskákat, tegyünk fel kérdéseket, kapcsoljuk a képeken látottakat a gyermek valós élményeihez! Lényeges, hogy a gyermek diktálhassa a tempót. Beszéljük érthetően, tisztán, éljünk a hangsúly és a hanglejtés adta lehetőségekkel!

Legyenek ezek a percek zavartalanok, bensőségesek!  Így a gyermek csupa pozitív érzést fog kapcsolni a könyvekhez, és nagy valószínűséggel megmarad benne az olvasás szeretete.

A folytatásban: Tippek az olvasásra szoktatáshoz

Szólj hozzá! A te gyermekednek mi a kedvenc könyve? Ha van kedved, írj néhány sort a könyvről, hogy más is kedvet kapjon hozzá! 

Manapság igen elterjedt, hogy a szülők tudatosan fejleszteni akarják csemetéjüket. Már kicsiként igyekeznek minél több foglalkozásra vinni őket (nyelvoktatás, babaúszás, zenés foglalkozás, babatorna stb.).

Ennek az egyik oka az lehet, hogy a gyereknevelésbe is belopta magát a versenyszellem, megy a folyamatos összehasonlítgatás. A fő mozgatórugó azonban az, hogy a szülők a legjobbat akarják gyermeküknek, szeretnének neki minden alapot megadni ahhoz, hogy ügyes-okos iskolás, majd sikeres felnőtt legyen. Ez nagyon dicséretes dolog, csakhogy vigyázzunk, ne keltsünk túl nagy „fejlesztőszagot”, mert az inkább elrettentő.  

Ez az egész ”fejlesztősdi” csak akkor működik, ha megvan a gyermek belső indíttatása, ha jól érzi magát közben, és ez ugyanúgy igaz a csecsemőre és az iskolásokra is.

A játék, a móka, a jó hangulat, a kreatív kezdeményezések támogatása és a gyermek igényeire való teljes ráhangolódás lehet az, ami megnyitja az emberpalánták szívét és lelkét a tanulás felé.